„Lakóingatlan pakkok shortolása” – Így keresztelte el Lippmann a prezentációját. Hangzatos cím volt ugyanarra az ötletre, amit Mike Burry az amerikai kötvénypiac bedőlésének kiaknázására dolgozott ki: kössünk kötvénykockázati biztosításokat a legócskább, három B minősítésű kötvényekre. Lippmann ugyanezt az üzenetet kicsit nyersebben és egyszerűbben tálalta Deutsche Bank-os kollégáinak: „Csodacsibéim, mind megbaszhatjátok! Leshortolom a házatokat a fejetek felől!" – elevenítette fel az egyik kolléga, aki látta az előadást.

„Ha a bankok vállalatok lennének, már rég csődbe mentek volna” – mondta néhány éve egy barátunk, aki mindkét intézmény élén állt már. Nos néhány bank így is csődbe ment. Első látásra érthetetlen módon: a gazdaságnak kevés olyan egyéb ága létezik, amely miután fellendüléskor hatalmas nyereségre tesz szert, recesszió idején tőkeinjekcióra szorul.

„Ki tudnád számolni egy kötvény hozamát? – kérdezte Járai a mellékhelyiségben,
miközben megigazította nyakkendőjét. Lantos meglepődve ránézett, majd
kisvártatva igent mondott.”

"Nem csoda, hogy az emberek nyernek az ingatlanpiacon és
vesztenek a részvényeken. Több időt töltenek egy jó mikrohullámú sütő
megvásárlásával, mint a megfelelő befektetés kiválasztásával.”

„Ha nem vettünk részt a játékban és nem részesedtünk a profitból –
mint mostanában sokan mások -, akkor a sajnálkozás fájdalmát érezhetjük.
És a sajnálkozás olyan érzés, amely (pszichológusok szerint) erős motivációt ad.”